SAAB PHOTORALLY 2019.

Ez a Tarján nem az a Tarján. Szokás szerint most télen is maradunk Budapest közelében, nem megyünk a Nógrád-megyei Salgótarjánig. Idén a Kraftwerk Bisztró lesz a Photo Rally végállomása a Komárom-Esztergom megyei Tarjánban. Hangulatos hely, kiváló konyhával, jó nagy parkolóval, igazi autóstalálkozó helyszín.

A Saab PhotoRally 2019 vetélkedő a megszokott forgatókönyv szerint alakul. Budaörsről, az IKEA elől indul, és körülbelül 45 kilométert utazunk a végállomásig, amiből nagyjából 35 kilométeren keresztül kell majd a vetélkedő feladataira figyelnetek. A Bisztró csak a miénk lesz, ott költjük el az előre megrendelt ebédet, és ott lesz az eredményhirdetés is.

Kérlek benneteket, hogy ha szeretnétek részt venni a rendezvényen, akkor feltétlenül regisztráljatok, mert a konyhának előre kell készülnie ránk. A regisztráció határideje: 2019. 12. 17.

Figyelem! A regisztráció lezárva! Aki szeretne, ennek ellenére részt vehet az eseményen, de nem tudjuk garantálni, hogy ebédet és ülőhelyet kap a bisztróban. 🙂

Tervezett program:

  • 09:00 Találkozó a budaörsi IKEA parkolójában
  • 10:00-tól indítjuk a csapatokat a Saab PhotoRally 2019-re.
    Útvonal: Budaörs – Budakeszi – Páty – Zsámbék – Szomor – Gyermely – Tarján. A teljes út hossza körülbelül 50 km. A Saab PhotoRally feladatai az 1-es útról lehajtva kezdődnek
  • 12:00-tól ebéd a célállomáson, a Kraftwerk Bisztróban, (2831 Tarján, Szent István út).
    – Sült kacsacomb zsályás gnocchival és erdei gyümölcsös öntettel: 3090 Ft,
    – „Tricolor” gnocchi parajjal, fetával, és grill paradicsommal, parmezán forgáccsal: 2690 Ft,
    – Aszalt szilvás mascarponés pohárkrém pirított mandulával: 890 Ft.

    Az ebédet előre kell megrendelni, a fogyasztás fizetése egyénileg történik.
  • 13:30 Eredményhirdetés
  • 15:00 A találkozó zárása

    A programváltozás jogát fenntartjuk.

Fontos! Kérjük, mindenki hozza magával hologramos tagsági kártyáját, mert tagdíjbefizetés esetén a helyszínen érvényesítjük 2019-re.

PhotoRally játékszabálya
Indulás előtt minden résztvevő csapat kap egy feladatlapot képekkel és a hozzájuk tartozó kérdésekkel. A játék célja, hogy a versenyzők úgy tegyék meg a megadott útvonalat, hogy közben figyeljenek környezetükre, az utat szegélyező épületekre, műtárgyakra, táblákra is. (Például: a képen látszik egy ház homlokzata. A kérdés: milyen színű mellette a kerítés – minta feladatlap letöltése.)

A PhotoRally kérdéseit úgy válogattuk össze, hogy ritkán kelljen kiszállni az autóból, de előfordulhat, hogy néhány esetben le kell lassítani vagy megállni a tökéletes válasz érdekében. Válaszaid a kérdésre feleljenek, olvashatók, tömörek legyenek, a találgatásokat nem pontozzuk. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén kicsit nehezítettünk a feladványokon, ezért időnként nem árt, ha nemcsak szemfüles, de találékony is vagy.
Nehezítésként a tereptárgyak képei nem abban a sorrendben találhatók a feladatlapon, mint ahogy az út során azok egymás után következnének, valamint nem feltétlenül abból a szögből vannak fényképezve, ahogy az az autóból látszik. Még az is előfordulhat, hogy egy utcába kell belesni, vagy hátra kell nézni. Mivel a keresés elterelheti a figyelmet a vezetésről, ezért egyszemélyes csapatokat nem indítunk.