IntSAAB 2018 képes beszámoló
Tavaly a nagy nemzetközi Saab találkozó Lettországban volt augusztus 10-12. között. 2010-ben Svájcban már voltunk egy ilyen eseményen, ami nagyon érdekes volt, így 2018-ra is terveztük. Sajnos, nem jött össze a dolog, de egy márkatársunk jóvoltából betekintést kaphatunk, miről maradtunk le. Kalóczkai Ágnes és Molnár Dani egy OG 9-3-mal nekivágott az útnak, és képes összeállításukat a találkozó után elküldték nekem, de valahogy elkevertem. Most, az év végi pakolgatásban került elő. Vétek lenne nem megosztani, úgyhogy pótlólag megteszem. Elnézést a késedelem miatt.

A megtett út 3725 km volt, ami közben csak egy-egy új kerékleszedő keresztkulcsra és akkumulátorra lett szükség. A stabpálca ráért otthon… 
Jól jött a futóműnek, hogy csak 2 bar volt a gumikban 
Érkezésünkkor, 2018. 08. 11-én, a délutáni programok alatt még volt hely a parkolóban 
A kemping 

Már eső előtt felverték a Toppolákat, utána mondjuk nem nagyon ugráltak velük 
A „XY” kategória szépségversenyének győztese 
A Sonett szépségveseny 2. / utolsó helyezettje 


Hátul hozzák a 107 lovas SAAB motoros Triumph-ot. A többi autó saját kerekén jött – gondolom Triumph-ként nem engedték volna be. A jobb felső 900-as pedig a leghosszabb utat megtett spanyol résztvevőé 
A 900-asoknál régebbi autók parkolója 




Akik időre szereztek katalizátort, gyújtáspanelt, és rendbeszedték az autót, hogy elindulhassunk 
A leg-leg-leg magyar SAAB turbo 


A 9000-es szépségverseny győztese a jobbkormányos Carlsson rengeteg lóerővel 

A képen látható 6 autóban bent aludtak a tulajdonosaik. Ez esetünkben csak 5-5 euróba került. A 93 OG hátsó ülőpárnáinak eltávolítása és háttámlájának lehajtása majdnem feleslegessé teszi a típushoz legyártott 6 db Toppola valamelyikének beszerzését – mondhatni kényelmes. 
A lett szervezőgárda. A fehér pólós kedves ember volt 
Asztaltársaság szempontjából jó helyre kerültünk – svéd 900-as tulajok részben Toppolával. Olaf, a „zöld” ember talán azért is ilyen vidám, mert állítása szerint ő rendelkezik az utolsó eredeti Toppola függönnyel szerelt Toppolával, amiről volt szerencséje elbeszélgetni a függönyt tervező svéd hölggyel is… 
Jó volt a svédasztal 
160 SAAB = 300 résztvevő, jórészt finn és német saabosok, többnyire mindenki komppal érkezett az országba 

Még meg is köszöntem nekik, hogy ha nehézségek ellenére, de a szervezők lehetővé tették a részvételünket. Az ígért pólót ilyen előjáték ellenére sem kaptuk meg, így egy matricáért és a vacsoráért kértek potom 35-35 eurót 
3 éve vettük az autót és épp itt adta meg magát az akku, ahol ilyen közel volt a segítség 
Nem bírtuk ki, begurultunkaz Ursaabok közé!



