Autó helyett konyhagép

Stig Carl Sebastian Tham

1940-es évek elején a Husqvarna egyik motorok iránt rajongó vezérigazgató helyettese Stig Carl Sebastian Tham mérnökben megfogalmazódott a gondolat, hogy a gyártásban lévő alkatrészek felhasználásával egy motorkerékpár-autót is gyártsanak. Carl Heimdahl tervező vállalta a feladatot, hogy megvizsgálja, mely már gyártásban lévő alkatrészeket lehet használni az új projekthez.

Az eredmény két személy szállítására alkalmas 20 lóerős motorral szerelt autószerű jármú lett, melynek tetejét kellett kinyitni, hogy az utasok be tudjanak szállni. Hogy a minőség mellé forma is társuljon megbízták a szabadúszó dizájnert Sixten Sasont – aki már számos Husqvarna motorkerékpár tervét elkésztette – hogy készítse el a kisautó terveit.

A három kerekű prototípus 1940 és 1943 között készült el. A mérnökök Stig Tham és Bengt Magnusson volt, a tervezők Carl Heimdahl és Henrik Atterling. A munkát Birger Johansson menedzselte.

1944 telén egy tesztút során Höga Hyltanban (Östestugu). A képen a fejlesztési igazgató, Calle Heimdahl és a művezető, Birger Johansson láthatóak amint bepakolnak egy vadászkirándulásra. Közben egy 12 éves kislány figyeli a műveletet, a háttérben pedig egy 98 cm3-es Husqvarna Änglavinge áll. Eredeti fotó: Carina Damberg

A kisautó motorja egy kéthengeres 500 cm3-es 20 lóerős DKW motor lett amivel 80 km/óra sebességet tudott elérni. A prototípus kerekeit a Fiat 500-tól kölcsönözte. A lelkes Stig Tham a vállalati vezetés elé vitte a kész autót, de a Husqvarna vezérigazgatója Gustav Tham – aki egyébként az édesapja volt – elkaszálta a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy túl nagy helyet igényel az autógyártás és a többi termék kárára lesz. Akkoriban a Husqvarna nyereségesen működött, a motorkerékpárok mellett számos népszerű háztartási gépet és edényt gyártott, valószínűleg nem szerettek volna befektetni a drága és bizonytalan autógyártásba.

Az utasoknak nyitniuk kellett a tetőt, hogy be tudjanak szállni. Fotó: Viktor Westin

Stig Tham számos, merészebb új vállalkozással kapcsolatos üzletet indított amit nem mindig fogadott örömmel a konzervetív vezetés, így nem sokra rá elhagyta a gyárat és Afrikába költözött. Átcsábította magához a Husqvarna Borstfabrik műanyag termékek szakértőjét és együtt egy műanyag gyárat indítottak.

A Husqvarnanál az autó projekt 1945-ben lezárták és teljesen feledésbe merült 1989-ig amikor Sven Leijonberg az akkori főmérnök a gyár 300- évfordulójára készülve a rendelkezésre álló kevéske információ alapján elkésztette a jármű modelljét. A kisautó a svédországi Jönköping mellett Huskvarnában a Husqvarna múzeumban megtekinthető. 

Sixten Sasson egyik első Saab modellje

Sixten Saasont a megbukott projekt után ismét autó tervezésre kérték fel. Az új munkaadója a Saab autógyár lett ahol számos maradandó munkáját dicséri az utókor. Pár hónapra rá felvázolta a legújabb svéd személyautók vonalait melyek nem álltak távol az úttörő háromkerekűtől. A Husqvarna nem lett ugyan autógyártó, de a mikrohullámú sütőt nekik köszönhetjük.

 

Ha esetleg szeretnéd tudni mi történt ezek után a Saabbal, akkor most egy különleges lehetőséged is adódik. 100 darab számozott kiadásban elkészült a Saab történetét bemutató hiánypótló könyv. Az érdekes kiadvány több mint 200 oldalon, színes fotókon mutatja be a Saab történetének további fontos állomásait.
A könyvet Száraz-Szabó Marikától lehet megrendelni 9500 Ft-os áron a konyv@saabklub.hu címen.