a Saab 900 Klub Egyesület hivatalos oldala

x A SAAB 900 története (1978-1993)

1978-ban valami volt a levegőben... A vásárlók égtek a vágytól, hogy valami újat lássanak, a SAAB égett a vágytól, hogy az addigiaknál nagyobb és jobb autót gyárthasson, az USA pedig égett a vágytól, hogy teljesítve lássa legújabb ütközésbiztonsági követelményeit.
Mindezen elvárások jegyében született meg 1978-ban egy korszakalkotó autótípus, a Saab 900-as.



A Saab 900-ast erős szálak fűzik elődeihez. A még 1946-ben lefeketett koncepció főbb jellemzői megmaradtak: nevezetesen az elsőkerékhajtás, a nagy kerékátmérő, valamint az igen komoly aktív és passzív biztonsági felszereltség.

Az új modellben megvalósultak a gyár hosszú évek alatt kifejlesztett szabadalmai. Már a legelső darabokat is felszerelték -- szériában világelsőként -- többek között "torziós" (kisebb ütközéseket maradandó alakváltozás nélkül elviselő) lökhárítóval, elektromos ülésfűtéssel,
fényszórótörlővel, pollenszűrővel, illetve normál benzinnel is üzemeltethető turbófeltöltős motorral. A Saab 900-as több vonatkozásban is páratlan autó volt, s a remek tervezésnek köszönhetően összetéveszthetetlenül egyéni. Bár a majdani klasszikust 15 évig gyártották, az előremutató technikának és a folyamatos korszerűsítéseknek köszönhetően mégsem avult el,
sőt: leváltásakor még mindig a világ egyik legbiztonságosabb autójának számított.

A 900-as sorozat technikai alapjai a 99-es szériához nyúlnak vissza. A Saab 99-es hosszú évekig csupán lépcsőshátú kivitelben létezett, csak 1974-ben mutatták be a formabontó 99 Combi Coupé-t, immár sportos vonalvezetésű, ferdehátú (angol nyelvterületen: hatchback) karosszériával. Ekkor még csak kétliteres, 100 lóerős motorral volt kapható, ám 1977-ben bemutatták a turbófeltöltős változatot, ezzel hamisítatlan sportkupét varázsolva modellből. Az először 1978 májusában bemutatott 900-as tehát a Saab 99 Turbo Coupé továbbfejlesztett változata volt, nem pedig vadonatúj konstrukció -- ami azonban egyáltalán nem vált hátrányára, hiszen a régi modellből csak az maradt meg, ami az akkori technikai élvonalat képviselte, így az újratervezett orrészű, nagyobb tengelytávú karosszéria, a motorok, a váltó, illetve az átdolgozott felfüggesztések és fékrendszer. Minden mást valami forradalmian új váltott fel -- és hol volt ekkor még 1993...

Érdekesség, hogy bár a 900-as nem az egész 99-es sorozat, hanem csak a kupéváltozat utódjául született, a későbbiekben -- a lépcsőshátú variánsok megjelenésével -- mégis teljesen átvette annak helyét. Mindenesetre az amerikai ütközésbiztonsági vizsgálatokat már akkor, a hetvenes évek végén maradéktalanul teljesítette. S ki tudná felsorolni, mi minden következett még ezután... már a nyolcvanas (!) években mindent megkaptak a Saab-ok, ami
az akkori technikai csúcsot képviselte: teljesítményszabályzó elektronikát (1981), azbesztmentes fékbetéteket, galvanizált karosszériát (1982), 16 szelepes DOHC-vezérlésű turbómotort (1984), vízhűtéses feltöltőt (1987), illetve légzsákot és ABS-t (1988).


Modelltörténet


Figyelem! Egyes piacokon különböző lehet az egyes modellekhez tartozó felszereltség, illetve az eltérő benzinbefecskendezési mód vagy helyi környezetvédelmi előírásokoz való alkalmazkodás miatt a motorok teljesítménye is. A modelltörténetben ezért igyekeztünk az általánosan érvényes változtatásokat feltünteni, amelyek csaknem minden piacra vonatkoztathatók. Fontos megemlítenünk még, hogy gyártási év, NEM pedig modellév szerint készítettük a listát -- ezt, ahol lehetett, igyekeztünk egyértelművé tenni a pontos hónap megjelölésével.

1978 október (1979-es modellév)
Bemutatkozik a 900-as sorozat, amely a Saab Combi Coupé kisebb-nagyobb mértékben módosított változata. Csak kétliteres motorral rendelhető, szériában 100, turbófeltöltővel 145 lóerővel.

1979 ősz (1980-as modellév)
Ötfokozatú sebességváltó is rendelhető. Kibővített, nagyobb méretű hátsó lámpaegységek, valamint átalakított fejtámaszok a belső térben.

1980 ősz (1981-es modellév)
A 99-es modellsorozatból örökölt "B" motort felváltja a korszerűbb "H" motor: nagyobb kompresszió és azonos teljesítmény kedvezőbb fogyasztás mellett. Stabilabb futómű megerősített féltengelyekkel. A laposabb padlócsatornának, illetve az áthelyezett pótkeréknek köszönhetően jobb helykínálat hátul és a csomagtérben, valamint nagyobb méretű benzintank. Megjelenik a kínálatban a GL jelzésű négyajtós lépcsőshátú limuzinváltozat.

1981 ősz (1982-es modellév)
APC -- Automatic Performance Control minden turbómodellben, amely a motor esetleges károsodását (hengerfej-gátrepedését) előzi meg erős hajtás esetén. A négyfokozatú sebességváltó az érdektelenség miatt kiesik a programból.

1982 ősz (1983-as modellév)
Környezetbarát, azbesztmentes fékbetétek minden modellben, jobb rozsdavédelem.

1983 ősz (1984-es modellév)
Modellfrissítés: kevesebb króm, új hűtőrács, keréktárcsák, lökhárítók és kipufogórendszer, valamint feltörhetetlen gyújtás és módosított üléshelyzet.

1984 január
900i néven bemutatkozik a 115 lóerős, befecskendezős szívómotor.

1984 március
Megjelenik a palettán a Turbo 16, motorterében a friss fejlesztésű tizenhat szelepes blokk-kal. Ezzel a 175 lóerős erőforrással mutatkozik be a rendkívül jól felszerelt csúcsmodell, a sportos Aero kivitel is, amely a spoilereknek és a módosított futóműnek köszönhetően eléri a 220 km/órás végsebességet. Az Egyesült Államokban SPG (Special Performance Group) néven is ismert.

1984 ősz (1985-ös modellév)
Módosítás a kuplungszerkezeten, az önindítón, a 900 és 900i kipufogórendszerén, valamint az első fékbetéteken. Az autók oldalán megjelenik a jellegzetes gumicsík, a motorháztetőn pedig az új Saab-embléma.

1985 tavasz
A lépcsőshátú változat immár két ajtóval is kapható.

1985 ősz (1986-os modellév)
Katalizátorrokral is rendelhető a 900i (110 LE), a 900i Turbo (140 LE), és a Turbo 16V (160 LE). A nyolcszelepes feltöltős modellek belső hűtésű tárcsafékeket, kanyarstabilizátort, valamint intercoolert kapnak, minek hatására a katalizátor nélküli Turbo 145-ről 155 lóerőre erősödik.

1986 nyár
Megjelenik a két ajtós limuzinváltozatból kialakított Convertible (kabrió) modell, amelyből az első 400 darabot az USA-ban adják el.

1986 ősz (1987-es modellév)
Optikai modernizáció: áramvonalasabb, 5%-kal kisebb légellenállású orr-rész és új, erősebb lökhárítók. Hidraulikus motorfelfüggesztés a vibrációk csökkentése érdekében. A programban 1978 óta szereplő 100 lóerős karburátoros alapmotor gyártását beszüntetik, szerepét a 900i erőforrása veszi át.

1987 ősz (1988-as modellév)
Vízhűtéses turbófeltöltő minden turbómodellben. Módosítás a hátrameneti fokozaton. A 9000-es sorozatból átvett fékrendszer kerül a 900-asokba, nagyobb fékbetétekkel, valamint immár a hátsó kerekekre ható kézifékkel.

1988 közepe
Az elektromos övfeszítő bevezetése.

1988 ősz (1989-es modellév)
Csak katalizátoros modellek a programban. Éghajlatfüggően beállítható kipufogótisztító rendszer. Nagyobb fejtámaszok az utastérben. Légzsák és blokkolásgátló (saját tervezésű
ABS+3 fékrendszerrel) rendelhető. A nyolcszelepes Turbo gyártását leállítják, helyébe a 141..145 lóerős 900 S Turbo, a tizenhat szelepes csúcsmotor alacsony nyomású (LPT - Low Pressure Turbo) változata lép, melynek feltöltőjét kedvezőbb nyomatékkarakterisztikára és különösen finom járáskultúrára hangolták. A nagytestvér, a Turbo 16 is új, átalakított feltöltőt
kap az egyenletesebb teljesítményleadás (turbólyuk csökkentés) érdekében.

1990 ősz (1991-es modellév)
Az utolsó nyolcszelepes is eltűnik a palettáról: a 110 LE-s alapmotort (900i) felváltja a Turbo 16 feltöltő nélküli változata, amely így 126 lóerős. A programban új a 2.1 16V (136 LE). Átalakított váltómű a nagyobb tartósság és könnyebb kapcsolhatóság érdekében. A 9000-es modellsorozatból származik a levegőszűrő és az új ülések, amelyekhez elektromos állítás is
rendelhető. A hátsó biztonsági öv csatlakozását a háromajtós változatokon 52 mm-rel feljebb helyezték, tovább csökkentve annak a kockázatát, hogy az utas ütközéskor kiforduljon az öv szorítása alól. Az 1971-ben megjelent fényszóró törlő-mosó rendszert 10%-kal hatékonyabbá tették.

1991 ősz (1992-es modellév)
Az ABS minden modellnél szériafelszerelés. űj műszerfalrajz az utastérben.

1992
Megjelenik minden idők legerősebb klasszikus 900-asa, a 185 lóerős 900 Turbo CE (Commemorative Edition). Kizárólag háromajtós, fekete színű, sárgásbarna (tan) kárpitozással, kéziváltós kivitelben kapható.

1993 március
Modellváltás, csak a Convertible marad a kínálatban. Egyedi megrendelésre a régi sorozatot továbbra is gyártják Classic néven.

1994 tavasz
A kabriót is felváltja az új generáció.



Köszönet Simon Turner-nek az eredeti történetért, Hild György- nek a fordításért Gyõri Dani Gábor-nak a lektorálásért, valamint Násfay Zoltán-nak a tartalmi kiegészítésért és stilisztikai átdolgozásért.

Aftermarket, Genuine and Performance Saab Parts all Discounted - Custom Saab graphics and Trollhattansaab.net designs Mascher Robert Autfestmnyei Saab 9-3 9-5 Egyeslet

saab900.hu Apróhirdetések

Legfrissebb adok-veszek bejegyzés:

SAAB 900 SE pótkerék

1db mankó kerék eladó a képek szerinti állapotban Irányár: 9500 Ft.

További hirdetések