Pár perccel ezelőtt fontos levél érkezett a magyarországi Saab importőr, a Polar Mobil Kft. ügyvezető igazgatójától. Ma reggel a Saab felső vezetése telefonkonferenciát tartott a Saab sorsát illetően. A részletek az alábbiakban olvashatók.Kedves Kollégák,
Mint bizonyára hallottátok, a General Motors rövid közleményt adott ki a tegnapi igazgatósági ülését követően arról, hogy több cég is érdeklődik a Saab megvétele iránt. A döntés előtt a sajtó egy része arra számított, hogy a GM a Saab azonnali bezárása mellett dönt a Koenigsegg Csoporttal kötendő megállapodás kudarca után, így a tegnapi bejelentés nagyon jó hír mindannyiunk számára.
A GM 30 napos határidőt szabott az új vevő kiválasztására, de ez nem jelenti azt, hogy az adásvételt addigra le is kell zárni.
Ma reggel a Saab felső vezetése által tartott telefonkonferencián vettem részt, ahol a következő fontos információk hangzottak el:
A sajtó főleg a General Motors által kiadott közlemény azon részét emelte ki, mely szerint év végén megszüntetik a márkát, ha nem találnak potenciális vevőt. Ez ugyan elbizonytalaníthat néhány ügyfelünket, de fontos kihangsúlyozni, hogy a GM az amerikai kormánynak (mely jelenleg fő tulajdonosa és hitelezője) tett korábbi ígéretei miatt kénytelen ezzel fenyegetni, illetve azért, hogy nyomást gyakoroljon az új vevőre az ügylet mihamarabbi lezárására érdekében.
A GM nem kezdett volna új tárgyalásokba a Saab eladásáról, ha nem lenne meggyőződve ennek sikeréről. A mai telefonkonferencia alapján biztos vagyok abban, hogy a Saab jövője nagyon rövid időn belül rendeződik, így kérlek, tartsatok ki még egy kicsit.
Addig is garantálhatom, hogy mind a gyár, mind a Polar Mobil napi működésében nincs változás, az autórendelések, kiszállítások, kampányok normál mederben zajlanak. Bármilyen felmerülő kérdéssel nyugodtan forduljatok hozzám.
Üdvözlettel,
Andy
Legfrissebb adok-veszek bejegyzés: